Sepsi-SIC - Dynamo GUVD Novosibirsk 57-53


      Bejtic négy pontjával, valamint Prahalis kosaraival nagyon jó rajtott vett csapatunk (12-3 a 8. percben), Prahalis elkápráztatta az ellenfelet is megmozdulásaival, Mitov, Loyd pedig segítettek növelni a különbséget. A negyed végén egy hihetetlen 15-7 lett az állás javunkra.
      A második negyedben folytatódott a csapatunk jó formája, a lányok nagyon keményen  védekeztek és jobban kihasználták a kínálkozó lehetőségeket, mint az ellenfél (27-13 a 18. percben). Eközben a szurkolók biztatása sem maradt el, végig komoly pszichikai előnyt jelentett a több, mint 1200 ember bíztatása. A negyed végére az orosz csapat pár gyors támadást követően 2 perc alatt 8 pontot szerzett, előnyünk a negyed végére 8 pontosra olvadt (29-21).
      A harmadik negyedben egy nagyon határozott ellenfél jött ki az öltözőből, a WNBA bajnok Peters vezényletével egy 10 pontos sorozattal megfordította az állást. A negyedben 5 percre volt szükségünk, hogy betaláljunk (31-31 a 26. percben), ezután a negyed végéig fej fej mellett haladtak a csapat.
      A záró negyed elején eldőlni látszott a mérkőzés, a Novoszibirszk-i csapat 6 pontos előnyre tett szert a svéd Drammeh nagyon jó játéka nyomán. Volt visszaút innen a Sepsi-Sicnek: Prahalis csillogó megoldásaival a duda előtt 3 perccel 51-51 lett az állás. A csarnok egy emberként harsogta, a „Hajrá Szentgyörgy!”-öt, csodálatos győzelembe hajszolva csapatunkat: 57-53, ezen a mérkőzésen is a hatodik játékosunknak bizonyult közönségünk.
      A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Zoran Mikes a következőket nyilatkozta: „Jobban játszottunk, mint reméltük, a szurkolók a lehetőségeink fölé toltak bíztatásukkal. Egy valódi érzelmi harc volt részünkről. A csapat kezdi elhinni, hogy bárkit legyőzhetünk a megfelelő felkészüléssel. A hét feladata, hogy energiát találjunk a Targoviște elleni mérkőzésre.”

 

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat