Nyilatkozatok a Târgovişte elleni mérkőzés után


Nyilatkozatok a Târgovişte elleni mérkőzés után
Mikes Zoran – Ezekért a szurkolókért bármire képesek vagyunk
 
„Úgy gondolom mi irányítottuk a mérkőzést, sikerült megvalósítani amit kitűztünk. A 14 eladott labda bevállalható egy Targoviste kaliberű csapat ellen, picit több, mint amire számítottam. Sikerült a lepattanókban is jobbnak lenni, úgy gondolom ezeknek betudható a győzelmünk. Mély benyomást tett a csarnok hangulata, elvarázsolt a közönségünk, sok energiát kaptunk tőlük. Ilyen szurkolókért mindent megteszel, minden labdáért képes vagy meghalni, csak azzal kell törődj, hogy energiádat jó irányba tereld. Meg vagyok győződve, hogy hasonló hangulat vár ránk a további meccseken is. Jelen pillanatban csak annyi mondhatok, úgy én, mint a játékosok, vezetőség, szurkolók büszkék lehetünk erre az eredményre, nagy teljesítmény az alapszakasz első hely. Továbbra is komolyak kell maradjunk, és folytassuk amit elkezdtünk. A játékosok hasonló hozzáállásával szép dolgokat hozhatunk össze”
 
 
Dan Fleseriu – Örömmel tölt el, amikor kosárlabda mérkőzésen ilyen hangulat van
 
„Elsősorban szeretnék gratulálni a sepsiszentgyörgyieknek, igazi csapatot alkotnak, meccsről meccsre látszik, hogy egymásért játszanak, együtt örülnek. Ugyanakkor gratulálok az ellenfél edzőjének, hogy nagyon jól előkészítette a meccset. Örömmel tölt el, amikor kosárlabda mérkőzésen ilyen hangulat van, bármikor szívesen látogatok ide. Természetesen nem vagyok elégedett az eredménnyel, sem azzal, ahogy a mai mérkőzésen játszottunk. Nagyon sokszor dobhattunk kosárra üres helyzetből, miután ezek kimaradtak a lányok elveszítették önbizalmukat, és ahelyett, hogy fel tudtunk volna zárkózni, egyre rosszabb helyzetbe kerültünk. A 20 pontos különbség teljesen reális. Remélem, hogy a döntőben találkozunk.”
 
 
Rusz István - Bebizonyítottuk, hogy akármelyik csapatot meg tudjuk verni 
 
„Egy óriási győzelmet aratott ma a csapat, az tény, hogy mostanáig a nagy csapatok voltak a mumusaink, de bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk verni akármelyik csapatot, akár itthon, akár idegenben. A lányok betartották a taktikai utasításokat, fel voltunk nagyon jól készülve a Targoviste-i csapatból, mindenki tette a dolgát, és ez vezetett egy nagyon szép győzelemhez.”
 

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat


 

Nyilatkozatok a Târgovişte elleni mérkőzés után