Hét játékosunk szerepelt hazája válogatottjában


    Az Európa-bajnoki selejtezősorozat első és második fordulójának mérkőzéseire bajnoki címvédő csapatunktól hét játékos kapott behívót a különböző nemzeti csapatokba: Annemarie Gödri-Părău, Ancuța Stoenescu, Kilin Tünde és Teodora Neagu a román válogatott tagjaként szerepelt, míg Nathalie Fontaine és Danielle Hamilton-Carter a svéd, Ružica Džankić pedig a horvát válogatottat erősítette.
 
      Románia a D-csoportba kapott besorolást, ahol a Dragan Petričević irányította kosárlabdázók az 1. fordulóban 80–59 arányban maradtak alul a szlovén válogatottal szemben a nagyváradi Antonio Alexe Arénában. Ezen a mérkőzésen Annemarie Gödri-Părău kezdőként lépett pályára, 28 percet játszott, ez idő alatt pedig 9 pontot szerzett, begyűjtött 4 lepattanót és 1 gólpasszt is kiosztott. Ancuța Stoenescu 14 perc játéklehetőséget kapott, 4 ponttal és 1 lepattanóval segítette csapatát, míg Kilin Tünde 11 percet játszott, illetve 4 pont és 2 lepattanó állt a neve mellett, valamint Teodora Neagu 10 percet tölthetett a pályán. Érdekesség, hogy a szlovén csapat egyik alapembere csapatunk egykori centere Shante Evans volt, aki a román válogatott ellen 21 perc alatt 15 pontot dobott, 5 lepattanót gyűjtött és 1 asszisztot jegyzett.
 
      Az Európa-bajnoki selejtezősorozat H jelű kvartettjében további három zöld-fehér mezes játékosunk volt érdekelt, hiszen az 1. játéknapon Zágrábban összecsapott Horvátország és Svédország, ahol utóbbi örülhetett, miután 57–54-re győzedelmeskedett. A horvátoknál Ružica Džankić kezdőként kapott lehetőséget és 26 percet játszott, viszont pontot nem szerzett, de 2 lepattanó és 3 gólpassz volt a mérlege. A svéd csapatban Nathalie Fontaine csereként lépett pályára, illetve 16 perc alatt 9 pontot és 1 lepattanót hozott össze, míg Danielle Hamilton-Carter nem kapott játéklehetőséget.
 
      A román válogatott a 2. fordulóban az utóbbi három Európa-bajnokságon ezüstérmet szerző Franciaország vendégeként lépett pályára Villeneuve d'Ascq-ban, ahol a házigazdák végig vezetve 87–45-re győztek. A Sepsi-SIC csapatkapitánya, Annemarie Gödri-Părău ezúttal is kezdőként kapott lehetőséget, illetve 34 perc alatt 9 pont, 3 lepattanó és 2 assziszt szerepelt a neve mellett. Ancuța Stoenescu 15 percet játszott, Kilin Tünde 5 perc alatt 1 gólpasszt osztott ki, míg Teodora Neagu 8 percet töltött a pályán. Két mérkőzést követően az E-csoport első helyén a hibátlan Franciaország áll, a második Szlovénia, majd Románia harmadik, Finnország pedig utolsó.
 
       Az Eb-selejtező 2. fordulójában Svédország Macedónia csapatát fogadta, az északiak pedig nem kevesebb mint 40 pontos győzelmet arattak és magabiztosan nyertek 91–51-re. Nathalie Fontaine 13 perc alatt 6 pontot szerzett és 3 lepattanót gyűjtött, míg Danielle Hamilton-Carter szintén 13 perc alatt 9 pontot szórt, emellett 3 lepattanót és 1 gólpasszt is összehozott. A 2. játéknapon a horvát válogatott Olaszországban játszott, ahol a vendégek egy nagyszerű harmadik negyednek köszönhetően 83–71-re diadalmaskodtak. Ružica Džankić kezdőként lépett pályára, 6 percet játszott, de nem sikerült pontot szereznie. A H-csoport első helyén két győzelemmel Svédország áll, az északiakat követi Horvátország, majd Olaszország és Macedónia. A selejtezősorozat harmadik és negyedik mérkőzését februárban rendezik.
     
      A válogatott szünetet követően a játékosok visszatérnek klubcsapataikhoz, majd a Sepsi-SIC vasárnap 19 órától a Marosvásárhelyi Sirius együttesét fogadja a Sepsi Arénában a női kosárlabda Nemzeti Liga 6. fordulójában. 
 

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat