Ausztrál játékost igazoltunk


      A kétszeres bajnok és kétszeres kupagyőztes Sepsi-SIC a 23 éves Carley Monika Mijović személyében újabb kosárlabdázóval erősítette keretét. Az ausztrál játékos csütörtökön érkezett Sepsiszentgyörgyre, és a Sepsi Arénában már megtekintette a zöld-fehérek Kolozsvári U elleni mérkőzését. 
 
      A szerb származású 196 centiméter magas kosárlabdázó erőcsatárként és centerként is bevethető, legutóbb pedig az ausztrál bajnokságban érdekelt Dandenong Rangers együttesét erősítette. A tehetséges játékos 2009-ben kezdte profi pályafutását az Ausztrál Sport Intézet (AIS) csapatában, és 2012-ben az ausztrál női kosárlabda-bajnokság év legjobb újoncának járó díjat is kiérdemelte. A folytatásban szintén ausztrál alakulatoknál szerepelt, előbb a Dandenong Rangers, majd a Canberra Capitals, az Adelaide Lightning és a Perth Lynx mezét öltötte magára, 2017-ben pedig visszatért a Dandenong Rangers együtteséhez. 
 
      Tagja volt a korosztályos ausztrál válogatottaknak, illetve 2013-ban Litvániában a tizenkilenc év alatti világbajnokságon bronzérmet szerzett nemzeti csapatával. A világbajnokságot követően az Észak-amerikai női profi kosárlabda-bajnokságban (WNBA) is felfigyeltek rá, így a harmadik körben a Washington Mystics választotta ki.
 
„Csak egy napja érkeztem a városba, viszont már találkoztam a lányokkal és mindenki mással a csapatban. Örültem, hogy láthattam őket játszani, és részese lehettem ennek a fantasztikus hangulatnak, amit a közönség varázsolt. Ausztráliában nem volt ilyenben részem, szóval nagyon izgatott vagyok, hogy játszhassak az itteni szurkolók előtt. Mindenképp azon leszek, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot, és egy célom van: szeretném, ha minden mérkőzést megnyernénk” –  mondta Carley Mijović.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat


 

Ausztrál játékost igazoltunk