Harmadszor kupagyőztes a Sepsi-SIC


      2015 és 2016 után a Sepsi-SIC harmadszor ünnepelhetett Román Kupa-győzelmet, miután a vasárnapi döntőben nagyszerű védekezésének köszönhetően 62–48 arányban legyőzte a Szatmárnémeti VSK csapatát a Sepsi Arénában.
 
      Nehezen lendült játékba a szentgyörgyi együttes, a mérkőzés hatodik percéig nem sikerült támadásait pontra váltania, közben a Marius Dobă irányította csapat hét egységet termelt, majd a házigazdák Annemarie Gödri-Părău sikeres büntetődobásával megtörték a jeget. Pontszegény első negyedet produkáltak a csapatok, mindössze 15 pontot szereztek (6–9), a zöld-fehérek pedig csak büntetődobásokból voltak eredményesek. A folytatásban a Zoran Mikes edzette kosárlabdázók akarata érvényesült, ezúttal dobásaik utat találtak a gyűrűbe, a szünet előtt pedig Adrienne Webb és Kilin Tünde hárompontosa ugrasztotta talpra a közönséget (31–19).
 
      A második negyedben a szentgyörgyiek védelmének köszönhetően mindössze 10 pontot szereztek a vendégek, sőt, a harmadik játékrészben még nagyobb hátrányba kerültek, hiszen nem találtak ellenszert a házigazdák szervezett játékára (50–29). Az utolsó tíz percet jobban kezdte a szatmári csapat, viszont a zöld-fehérek az előnyük tudatában nyugodtan játszottak, így 14 pontos különbséggel magabiztosan győztek (62–48). Az elmúlt négy évben a Sepsi-SIC harmadik Román Kupa-győzelmét gyűjtötte be.
 
      „Büszke vagyok a szervezőkre, de elsősorban a játékosaimra. Végezték a dolgukat, pedig az első percekben érezhető volt a nyomás, nagyon jól védekeztek, arra kényszerítve az ellenfelet, hogy szenvedjen támadásban. Biztosak voltunk benne, hogy a támadásunk is beindul, és ez meg is történt. Nagyszerű második negyedet produkáltunk, és onnantól kezdve kézben tartottuk a játékot. A sportolóink minden dicséretet megérdemelnek, ahogy az idényben játszottak. Köszönöm a szurkolóknak, hogy mellettünk voltak, és több ezer kilométert tettek meg a csapatért úgy a bajnokságban, mint az Európa-kupában. Ez a kupagyőzelem az ő érdemük is. A Román Kupa fontosabb, mint aminek látszik, és nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük” – értékelt Zoran Mikes vezetőedző.
 
      „Fantasztikus hangulat volt, és ezt meg szeretnénk köszönni a szurkolóknak, mert biztos, hogy nélkülük nem jutottunk volna idáig. Minden meccsen a szurkolók mellettünk álltak, amire szükségünk is volt, főleg a döntőben, ami a legnehezebb volt. Nagyon sokat harcoltunk, jól felkészültünk a fináléra, legfőképpen a védekezés tekintetében. Az első negyed nagyon nehéz volt, de megbeszéltük, és úgy döntöttünk, hogy még jobban kell koncentrálnunk védelemben. A védekezés volt a legfontosabb a döntőben, és ennek köszönhetően sikerült átlendülnünk a nehéz pillanatokon. A játékvezetést figyelembe véve, nem éreztük magunkat előnyben. Az ellenfelünknek nem kellene emiatt panaszkodni, mert mi egyetlen egyszer sem kommentáljuk a bírói döntéseket. Mindent egybevéve, szerintem jól vezették a mérkőzést” – mondta a döntő után Annemarie Gödri-Părău.
 
Sepsi-SIC: Webb 8/3, Kress 6, Marshall 21, Gödri-Părău 11/3, Huțanu. Cserék: Fontaine 4, Kilin 3/3, Hamilton-Carter 4, Džankić, Kovács, Neagu, Stoenescu 5/3. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
Szatmárnémeti: Green 16/9, Uiuiu, Solopova 2, Mandache 6, Denson 5/3. Cserék: Oláh, Kádár, Szmutku, Lazăr, Baltic 6, Harrison 13/3. Vezetőedző: Marius Dobă.
 
      A Sepsi-SIC jövő hónapban a bajnokság következő szakaszában folytathatja menetelését. Az alapszakaszt az 1–5. helyen befejező csapatok két teremtornán vesznek részt: az első március 9-én és 10-én lesz Brassóban, ahol a zöld-fehérek a Kolozsvári U csapatával játszanak. A második teremtornának március 16–18. között Alexandria ad otthont, a szentgyörgyieknek pedig három mérkőzésük lesz az Alexandria, a Brassói Olimpia és a Szatmárnémeti VSK ellen.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat