Száznégy pontot dobtunk a Brassói Olimpia csapatának


      A Sepsi-SIC negyvennyolc pontos győzelemmel folytatta az 1–5. helyezettek számára kiírt második teremtornát. A zöld-fehérek végig uralt mérkőzésen, 104–56 (32–8, 29–10, 20–16, 23–22) arányban diadalmaskodtak a Brassói Olimpia felett az alexandriai sportcsarnokban.
 
      Már az első negyedben eldőlt a két pont sorsa, hiszen a Sepsi-SIC tíz perc alatt bedarálta a Dan Calancea irányította csapatot. A szentgyörgyiek támadásban hengereltek, ezzel szemben a brassóiak mindössze nyolc pontot szereztek, a címvédő kiváló védekezése miatt. A Zoran Mikes irányította kosárlabdázók a folytatásban sem lassítottak, a hárompontos vonal mögül hatékonyan céloztak, viszont a festékben is ellenfelük fölé nőttek, így 43 pontos előnyt építettek ki a második negyed végére (61–18).
 
       Szünet után sem okozott gondot a Brassói Olimpia, a zöld-fehérek a 38. percben Teodora Neagu hárompontosának köszönhetően átlépték a százpontos határt, a hajrában pedig 54 ponttal is vezettek, majd az ellenfelük két triplával zárta le a mérkőzést. A szentgyörgyiek 51 százalékos hatékonysággal dobtak a hárompontos vonal mögül, 35 kísérletből 18 talált utat a gyűrűbe, emellett pedig a brassóiak eladott labdáiból 24 pontot értékesítettek.
 
      A Sepsi-SIC legeredményesebb játékosa a 13 pontos Ružica Džankić volt, viszont rajta kívül további hét zöld-fehér mezes is legalább tíz pontot szerzett. A bajnoki címvédő vasárnap 17 órától a Román Kupa-döntő ismétléseként a Szatmárnémeti VSK alakulatával játszik az alexandriai sportcsarnokban.
 
Sepsi-SIC: Webb 12/6, Mijović 10/3, Marshall 12/6, Gödri-Părău 10/3, Neagu 11/9. Cserék: Fontaine 7/3, Kilin 6/6, Hamilton-Carter 12, Džankić 13/9, Kovács, Stoenescu 11/9, Huțanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
Brassó: Handford 11, Pešović, Al Ash Hab, Irimia 13/9, Higgins 11. Cserék: Moraru, Dumitrache 9/6, Chirilă, Jez, Radovic 12. Vezetőedző: Dan Calancea. 

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat