Egy győzelemre az elődöntőtől


      A negyeddöntő első mérkőzésén kiütéses győzelmet aratott a bajnoki címvédő Sepsi-SIC, hiszen 96–44 (22–20, 29–2, 25–7, 20–15) arányban diadalmaskodott az alapszakasz nyolcadik helyén záró Gyulafehérvári U felett a Sepsi Arénában.
 
      A vendégek jól kezdték a mérkőzést, tartani tudták a lépést a többet hibázó címvédővel, az első percekben fej fej mellett haladtak a csapatok, a Fehér megyeiek pedig a vezetést is átvették, amit csak az első negyed végén engedtek ki a kezükből. A folytatásban egyértelműen a Sepsi-SIC akarata érvényesült, a házigazdák támadásban és védelemben is hatékonyabban játszottak, sorozatban 21 pontot szereztek, a Manuel Angel Rodriguez Escudero irányította együttes a második negyedben mindössze egy kétpontos kosarat értékesített Jessica January révén (51–22).
 
      A szünet után a Gyulafehérvári U továbbra is nehezen talált a gyűrűbe, viszont a szentgyörgyiek folyamatosan növelték előnyüket, hiszen közelről és távolról is jól céloztak, illetve lepattanók terén is ellenfelük fölé nőttek. A házigazdák az utolsó játékrészben 55 ponttal is vezettek, a Gyulafehérvári U csapatának esélyes sem volt a felzárkózásra. A címvédő 29 pontot szerzett a vendégek eladott labdáiból, a cserejátékosai is kiemelkedőbben teljesítettek, valamint ellentámadásokból sem kegyelmeztek. 
 
      A mérkőzés legjobb játékosa a 24 pontot szerző Adrienne Webb volt, aki tíz lepattanóval is segítette csapatát, valamint Annemarie Gödri-Părău is dupla-duplával (12 pont és 10 gólpassz) zárt, továbbá még három zöld-fehér mezes – Danielle Hamilton-Carter, Nathalie Fontaine és Tyaunna Marshall – is legalább 10 pontot jegyzett.
 
Sepsi-SIC: Webb 24/9, Marshall 12, Mijović 9, Gödri-Părău 12, Neagu. Cserék: Fontaine 11, Kilin 3/3, Hamilton-Carter 10, Džankić 8/6, Kovács, Stoenescu 7/3, Huțanu. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
Gyulafehérvár: Fodor 4, Fleșer 2, Arsenic 7, January 16/3, Fleming 10. Cserék: Plăvițu, Ignat 1, Crăciun 2, Cutaș, Bobar. Vezetőedző: Manuel Angel Rodriguez Escudero.
 
      A Sepsi-SIC kedden, március 27-én 12 órától a párharc második mérkőzését játssza a Gyulafehérvári U vendégeként a női kosárlabda Nemzeti Liga rájátszásában, és egy újabb győzelemmel bejuthat az elődöntőbe.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat