Búcsúztunk az Európa-kupától


Búcsúztunk az Európa-kupától
Csapatunk 69–50 (19–8, 26–21, 13–6, 11–15) arányban kikapott az Orman Genclik együttesétől a Sepsi Arénában az Európa-kupa csoportkörének utolsó, 6. fordulójában, így egy győzelemmel és öt vereséggel búcsúztunk a versenykiírástól, török ellenfelünk pedig csoportmásodikként jutott a playoffkörbe. A D jelű kvartettben az orosz WBC Enisey végzett az első helyen, a harmadik pedig a Mersin BSB lett.
 
A mérkőzés első kosarát Kristina Higgins szerezte, ezt követően a zöld-fehérek sokat hibáztak támadásban, több mint négy percig nem találtak a gyűrűbe, így ellenfelük hétpontos előnyre tett szert. A házigazdák kosárcsendjét Annemarie Gödri-Părău törte meg, azonban a folytatásban is többet tévedtek a Zoran Mikes irányította kosárlabdázók, a negyed végére már 11 pontos hátrányban voltak. A szentgyörgyi csapat a második felvonásban már jobban teljesített többet között Ioana Ghizilă és Angelika Slamová játékának köszönhetően, kiegyensúlyozottabbá vált a játék, viszont a vendégek ezúttal is növelték előnyüket (29–45).
 
A Sepsi-SIC a szünet után sem tudott megújulni, a harmadik játékrészben mindössze hat pontot szerzett Higgins, Mîrne-Nagy Ildikó és Peyton Whitted révén, így a 25. percben az Orman Genclik már húsz ponttal vezetett. Az utolsó tíz percben a zöld-fehérek játéka némi javulást mutatott, Gödri-Părău egymás után kétszer is eredményes volt a hárompontos vonal mögül, azonban a török együttes győzelme nem forgott veszélyben, és a D-csoport második helyéről jutott az egyenes kieséses szakaszba.
 
Sepsi-SIC: Ghizilă 10/6, Solopova, Gödri-Părău 15/9, Whitted 2, Higgins 8. Cserék: Demeter, Mîrne-Nagy 6, Șipoș, Allen, Slamová 9/3, Kovács. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Orman Genclik: Copper 22/6, Gardner 17, Henry 16, Ruzickova 8, Sahin. Cserék: Özel, Kartaltepe, Cirak, Kavurmacioglu 2, Yilmaz, Gezgin 4. Vezetőedző: Alper Durur.
 
A Sepsi-SIC szerdán 19 órától a Szatmárnémeti VSK vendége lesz a női kosárlabda Nemzeti Liga A-csoportjának 10. fordulójában.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat