Bérletinformációk


Bérletinformációk
Hamarosan rajtol a 2019–2020. évi női kosárlabda idény, így csapatunk lehetőséget biztosít a bérletek előjegyzésére. Mindazok, akik tavaly bérletet váltottak, idén előnyt élveznek abban, hogy ugyanazt a helyet elfoglalják, valamint minden bérletet igénylőnek ajándékba adjuk a képen látható pólót, ugyanis szeretnénk, ha minden mérkőzésen zöldbe öltözne a lelátó.
 
A Sepsi-SIC ebben a szezonban is szerepel a második számú európai kupasorozatban, vagyis az Európa-kupa csoportkörében a török Galatasaray, a lengyel Artego Bydgoszcz és a svéd Lulea BBK csapataival küzdhetünk a továbbjutásért. A nemzetközi kupaporondon a Zoran Mikes irányította együttes október 23-án, november 7-én és december 5-én játszik a Sepsi Arénában.
 
A nemzetközi találkozók mellett a bérlet tartalmazza a bajnoki meccseket és egy Román Kupa-mérkőzést. Csapatunk az alapszakaszban 11 mérkőzést játszik hazai pályán, a Román Kupa negyeddöntőben oda-és visszavágó dönt a négyes döntőbe jutásról, ami azt jelenti, hogy még egy meccset biztosan hazai közönség előtt játszunk, valamint a rájátszásban a számunkra legkedvezőbb forgatókönyv szerint további négy meccs lesz a Sepsi Arénában.
 
A zöld-fehér mezes kosárlabdázókat szurkolóink legkevesebb 19 mérkőzésen láthatják a Sepsi Arénában játszani, viszont ha sikerül teljesíteni a kitűzött célt, és továbbjutunk az Európa-kupában, ez a számjegy tovább növekedhet, ehhez viszont minden mérkőzésen szükségünk van a hatodik játékosunkra.
 
Jegyárak:
* Nemzeti Liga: 10 lej
* Román Kupa negyeddöntő: 10 lej
* Európa-kupa: 15 lej
 
Bérletárak:
* Fehér bérlet (nem helyhez kötött) 210 lej
* Zöld bérlet (helyhez kötött) 260 lej
* Arany bérlet (támogatói) 500 lej
A 18 év alatti személyeknek ingyenes a belépés belföldi és nemzetközi mérkőzésekre egyaránt.
 
Az érdeklődők a bejegyzés alatt hozzászólásban vagy e-mailben (press.sepsi.sic@gmail.com) jelezhetik igényüket és pólóméretüket, az előjegyzéseket összesítjük, és a bérleteket az első hazai tétmérkőzésre (október 9.) elkészítjük.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat