Nagyot küzdve győztünk a Galatasaray ellen


Nagyot küzdve győztünk a Galatasaray ellen
Az Európa-kupa csoportkörének 2. fordulójában csapatunk a papírformát borítva, végig uralt mérkőzésen 78–62 (20–10, 22–21, 21–14, 15–17) arányban diadalmaskodott az Euroliga- és kétszeres Európa Kupa-győztes Galatasaray felett, így az E jelű négyes második helyére ugrott.
 
Fantasztikus hangulatban léphettünk pályára, ugyanis több mint 2000 néző biztatta a lányokat a Sepsi Arénában. A lelátón a szurkolók, a pályán pedig a lányok adtak bele minden tőlük telhetőt: a zöld-fehérek nem illetődtek meg nagynevű ellenfelüktől, zsinórban tíz pontot szórtak, amire a vendégek csak négy perc elteltével tudtak először válaszolni.
 
Török ellenfelünk magához tért, majd felzárkózott három pontra, azonban az első negyed végén a Zoran Mikes irányította kosárlabdázók céloztak pontosabban, és visszaállították a tíz pontos különbséget. A második felvonás kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, a házigazdák rendre válaszoltak a Galatasaray találataira, így a török gárda nem tudott faragni hátrányából, viszont a zöld-fehérek Andra Mandache és Annemarie Gödri-Părău vezérletével a szünetre 11 ponttal vezettek.
 
A háromszéki csapat a harmadik negyedben is hatékonyan védekezett, támadásban pedig kevesebbet hibázott ellenfelénél, sőt nemsokára Mandache húsz pontra növelte a különbséget, így a lelkes szurkolótábor már egyre jobban bízhatott a történelmi győzelemben. Az Efe Güven irányította együttes a folytatásban sorozatban nyolc pontot szerzett, viszont Shae Kelley hárompontosa megtörte a vendégek lendületét. Az utolsó tíz percben a vendégek kétségbeesetten próbálták ledolgozni a hátrányukat, azonban a házigazdák tartották magukat, így megérdemelt győzelmet ünnepelhettek. 
 
Sepsi-SIC: Kelley 11/3, Topuzovic 10, Mandache 13/3, Gödri-Părău 12/3, Givens 13. Cserék: Pasic 7/3, Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vucetic 6, Kovács, Butler 6. Vezetőedző: Zoran Mikes.
Galatasaray: Cuic 14, Alben 3/3, Hartley 18/6, Senyurek 2, Macaulay 8/3. Cserék: Yildizhan, Balotu, Onar 3/3, Yilmaz 2, Atas, Albayrak, Guclu 12. Vezetőedző: Efe Güven.
 
A Sepsi-SIC legközelebb október 31-én, csütörtökön lép pályára: a zöld-fehérek 20 órától a svéd Lulea BBK otthonában játszanak az Európa-kupa csoportkörének 3. fordulójában.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat