Továbbjutottunk az Európa-kupa csoportköréből


Továbbjutottunk az Európa-kupa csoportköréből
Csapatunk kiváló játékkal, végig uralt mérkőzésen 78–70 (30–23, 13–14, 18–15, 17–18) arányban diadalmaskodott az Euroliga- és kétszeres Európa Kupa-győztes Galatasaray felett a második számú európai kupasorozatban a csoportkör 5. játéknapján, így az utolsó forduló eredményétől függetlenül már biztosan a rájátszásban folytatjuk. Dicséretet érdemel fantasztikus szurkolótáborunk, ugyanis idegenben is hazai pályát varázsolt az Ahmet Cömert Sportcsarnokban.
 
A mérkőzés nem kezdődött a legjobban számunkra, hiszen a házigazdák Bria Hartley játékának köszönhetően kisebb előnyre tettek szert. Zöld-fehér mezes csapatunknak rövid ideig tartott a hullámvölgy, Andra Mandache vezérletével fokozatosan átvettük az irányítást, majd az első tíz perc végére hétpontos előnyt építettünk ki. A folytatásban a Galatasaray agresszívebb védekezésre váltott, sikerült felzárkózniuk 4 pontra, viszont egy időkérés után megélénkült a Sepsi-SIC játéka, a félidőben pedig 6 egységgel vezettünk (43–37). A harmadik felvonást is a török csapat kezdte jobban, felcsillant számára a remény, amikor két pontra csökkentette hátrányát, azonban a Zoran Mikes irányította kosárlabdázók magasabb fokozatra kapcsoltak, ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, így rövid idő alatt 12 ponttal vezettek. A negyedik negyedben az idő a Galatasaray ellen dolgozott, amelynek a győzelmi esélye egyre halványodni látszott, ugyanis a háromszéki gárda az utolsó percekben is észnél volt, nem engedte ki kezéből az irányítást, így az odavágón aratott 16 pontos siker után, a visszavágón is győzni tudott.
 
Galatasaray: Yildizhan 3/3, Alben 3/3, Hartley 25/12, Senyurek 2, Macaulay 19/3. Cserék: Nakkasoglu, Onar, Yilmaz 2, Atas 8/6, Stankovic 8, Albayrak, Guclu. Vezetőedző: Efe Guven.
Sepsi-SIC: Starters: Pašić 16/6, Mandache 17/9, Gödri-Părău 13/3, Givens 15, Butler 8. Cserék: Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vučetić 4, Topuzović 2, Kovács, Brewer 3. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
A Sepsi-SIC november 30-án, szombaton 19.30-tól a Phoenix Constanța ellen lép pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban a Nemzeti Liga 9. fordulójában, majd december 5-én, csütörtökön 19 órától a Luleå BBK látogat a Sepsi Arénába az Európa-kupa utolsó, 6. körében.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat