Megnyertük a rangadót Szatmárnémetiben


Megnyertük a rangadót Szatmárnémetiben
A Román Kupa negyeddöntőjében négyszeres kupagyőztes csapatunk 71–67 (22–21, 15–16, 14–18, 20–12) arányú győzelmet aratott a Szatmárnémeti VSK ellen a Both Katalin Sportcsarnokban. A lányoknak ezúttal is hazai hangulatban lehetett részük, hiszen a zöld-fehér mezeseket közel 30 fős szurkolótábor kísérte el a partiumi városba. A visszavágót 2020. januárjában rendezik a Sepsi Arénában.
 
A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, és az első percekben Bernice Mosby találatainak köszönhetően előnyben voltak. Annemarie Gödri-Părău és Chrissy Givens kosaraival nem szakadtunk le a vendéglátóktól, majd Jovana Pašić hárompontosával először vezettünk. A folytatásban kiegyenlített játékot produkáltak a csapatok, a 14. percben pedig 5 pontos előnyt építettünk ki, amelyet a partiumi gárda az első félidő végére ledolgozott (37–37). A szünet után mindkét együttes hibázott, a zöld-fehér mezes kosárlabdázók többet, így 7 pontos hátrányba kerültek, miután Oláh Andrea és Andreea Huțanu is eredményes volt a hárompontos vonal mögül. A Szatmárnémeti VSK sorozatát Zoran Mikes vezetőedző időkéréssel szakította meg, az utolsó negyednek pedig négypontos hátrányból vághattunk neki (55–51). A negyedik felvonásban magunkhoz ragadtuk az irányítást, hamar kiegyenlítettünk, irányítottuk a küzdelmet, és bár a vártnál nehezebben, de megszereztük a győzelmet.
 
Szatmárnémeti: Mosby 24/3, Oláh 13/6, Miljkovic 11, Podar 9/3, Huțanu 8/3. Cserék: Gladkova, Popescu, Pop, Ferenczi, Croitoru 2, Kádár, Stoiedin. Vezetőedző: Mauro Procaccini.
Sepsi-SIC: Pasic 15/9, Demeter 4, Mandache 4, Gödri-Părău 13, Givens 14/3. Cserék: Orbán 5, Cătinean, Vucetic 14/3, Topuzovic, Kovács, Butler 2. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
A Sepsi-SIC december 28-án, szombaton 18 órától utoljára lép pályára 2019-ben, ugyanis a Nemzeti Liga 13. fordulójában Alexandria látogat a Sepsi Arénába.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat