Ötödször ünnepelhettünk kupagyőzelmet


Ötödször ünnepelhettünk kupagyőzelmet
Zöld-fehér mezes csapatunk sorozatban harmadszor, összességében ötödször emelhette magasba a kupát, miután a döntőben fantasztikus közönség előtt, tízpontos hátrányból felállva, izgalmas mérkőzésen 80–67 (14–24, 35–12, 14–15, 17–16) arányban diadalmaskodtunk az FCC Baschet Arad felett.
 
Az aradi csapat jobban kezdte a döntőt, címvédő csapatunk komolyabb ellenállásba ütközött, a fegyelmezetten védekező ellenfelünk pedig kihasználta, hogy többet hibáztunk, és Jefimija Karakasevic vezényletével 10 pontos előnyt építettek ki (14–24). A folytatásban Jelena Vucetic pályára lépése lendületet hozott játékunkba, a montenegrói irányító találatával megkezdtük a felzárkózást, majd a 14. percben átvettük a vezetést (28–27). Ezt követően Rebecca Tobin és Kristina Topuzovic is elkapta a fonalat, ennek köszönhetően nőtt a pontkülönbség is. Az aradi kispadnál kialakult kisebb cirkusz után, Andra Mandache és Demeter Nóra magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőket, a szünetben pedig 13 ponttal vezettünk (49–36).
 
A harmadik játékrészben ismét akadozott a támadójátékunk, ezt kihasználva a Maros-parti gárda faragott hátrányából, azonban Vucetic visszaállította a megnyugtató különbséget. A harmadik negyedet az aradi csapat nyerte egy ponttal, viszont Zoran Mikes együttese így is kényelmes előnnyel várhatta a záró játékrészt (63–51). A negyedik felvonásban is folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem, és miután Dora Ardelean kétszer is eredményes volt a hárompontos vonal mögül, az aradi lányok előtt ismét felcsillant az esetleges fordítás reménye (69–63). Ezt megakadályozva a legjobbkor jött Chrissy Givens, aki szintén távolról talált a gyűrűbe, majd Mandache és Tobin is pontosan célzott, találataikkal pedig bebiztosították a győzelmünket.
 
Arad: Webb 6, Karakasevic 14/12, Pop 2, Ardelean 9/6, Hadzovic 9/3. Cserék: Mercea, Akathiotou 2, Bartók 2, Fodor, Ciotir, L. Neagu, Robinson 23/3. Vezetőedző: Manuel Rodriguez.
Sepsi-SIC: Orbán 2, Mandache 24/3, Gödri-Părău 3, Givens 10/3, Tobin 11. Cserék: Pašić 5/3, Demeter 5, Cătinean, Mîrne-Nagy, Vučetić 14/3, Topuzović 6/6, Kovács. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
Csapatunk szombaton 18.30-tól a Kolozsvári U vendége lesz a Horia Demian Sportcsarnokban a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának 7. körében, majd február 25-én, kedden a Szatmárnémeti VSK otthonában lépünk pályára, ugyanis az 5. fordulóból elnapolt mérkőzést pótoljuk.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat