Megszakadt a győzelmi sorozatunk


Megszakadt a győzelmi sorozatunk
18 győzelem után megszakadt veretlenségi sorozatunk a női kosárlabda Nemzeti Ligában, ugyanis a középszakasz elnapolt 5. fordulójában 69–65 (25–18, 12–17, 18–17, 14–13) arányban kikaptunk a Szatmárnémeti VSK otthonában.
 
A házigazdák kezdték jobban a mérkőzést, hatékonyak voltak a hárompontos vonal mögül, amire címvédő csapatunk nem tudott válaszolni, sőt az első negyed utolsó négy percében mindössze 4 pontot szereztünk, így ellenfelünk 25–18 arányban vezetett. A második játékrészben a szatmári együttes továbbra is jól tartotta magát, majd Adina Stoiedin kosarával 11 pontra növelte előnyét, azonban a Zoran Mikes irányította gárda a szünet előtt sorozatban 9 egységet jegyzett, amire a hazai csapat részéről a negyed utolsó három percében nem érkezett válasz, ennek eredményeként 2 pontra csökkent az előnyük. A harmadik felvonásban kiegyenlített volt a küzdelem, majd a 39. születésnapját ünneplő Andra Mandache találataival átvettük a vezetést, lendületünket pedig Mauro Procaccini vezetőedző időkéréssel szakította meg. A játékrész végén Lauren Ervin büntetődobásokat értékesített, így hátrányban vághattunk neki az utolsó tíz percnek. A negyedik felvonás kezdetén Stoiedin kosaraival ismét 7 pontra nőtt a különbség, viszont csapatunk nagyon hamar felzárkózott 59–58-ra. Az utolsó egy percben a Szatmárnémeti többek között Alina Podar játékának köszönhetően megtartotta előnyét, így ebben az idényben először szenvedtünk vereséget.
 
Szatmárnémeti: Mosby 17, Oláh 7/3, Miljkovic 8, Podar 14/9, Ervin 15/3. Cserék: Popescu, Pop, Szmutku, Ferenczi, Stoiedin 8, Kádár, Huțanu. Vezetőedző: Mauro Procaccini.
Sepsi-SIC: Orbán 8, Mandache 11/9, Gödri-Părău 10, Givens 17/3, Tobin 6. Cserék: Pašić 5/3, Demeter 2, Cătinean, Mîrne-Nagy, Vučetić 4, Topuzović 2, Kovács. Vezetőedző: Zoran Mikes.
 
Csapatunk február 29-én, szombaton 19 órától Târgoviște ellen lép pályára a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszának 8. körében, majd március 4-én, szerdán az FCC Baschet Arad vendégeként játszunk a 9. fordulóban.

counter create hit

Flag Counter

© Copyright sepsi-sic.ro, 2012-2017. Minden jog fenntartva.
Webdesign: www.voidart.ro

 

sitemap   |   kapcsolat